..és akkor a semmiből meghallod azt a számot. Ahogy elindul a zene a maga kis lágy kezdésével, lassan úgy hangolódsz át. Előtörnek a régi érzések. Átjár a hűvös őszi szél. Felnézel az égre: teljesen máshol vagy. ..mint egy évvel ezelőtt. Felkavarnak az emlékek. Nem hagynak nyugton.
Pedig ez csak egy egyszerű zene. Mégis mennyi szenvedést tudsz hozzáérezni, melléképzelni. Lehetetlennek tűnik, de a szám erejéig teljesen átkerülsz a múltba. Átutazol az időn, legyőzve minden észszerűséget. És érzed. Amit akkor éreztél - mind a külvilágból, mind magadban. És fáj. Tényleg fáj. Felmerül a kérdés: nem felejtettem el? Hogy tud felkavarni még most is? Pedig nem gondolok rá..
Nyomott hagyott. Őt már szíved rajzlapjáról sosem fogod tudni leradírozni. Tollal véste oda a nevét..
De a zene csak megy tovább. Nem tudja, hogy fáj neked. Nem tudja, hogy felbolygat. Nem tudja, hogy sírsz legbelül.
Nem tudja, hogy szeretted.. Igazán szeretted.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése